Mondtam már, hogy borzderest minden kisgazdaságba? Ha igen, akkor újra mondom. 

A hétvégén elmentünk itthonról 1,5 napra (1 éjszakára). Azt tudtuk, hogy Füzi most már jószerivel bármikor ellhet, de mivel tavaly 9,5 hónap volt, úgy voltam vele, hogy nem kell izgulni - november 29-én volt az inszeminálás. Fönt voltunk a Gyüttment Fesztiválon, ahol baromira jól éreztük magunkat és beszéltem a közösségünkről is. Kérdezték is, hogy el tudunk-e menni nyaralni a gazdaság mellett. Kifejtettem, hogy igen, jó szervezéssel és jó barátokkal a háttérben el lehet menni akár 1-2 hétre is, meg 1-2 napra még felügyelet nélkül is. Aztán még gondoltam is magamban, hogy bakfitty, mi lesz, ha épp ellik a tehén és valami gikszer van. Aztán tegnap este értünk haza, elég hosszú volt az út, szokásommal ellentétben nem mentem ki körülnézni a sötétben, hanem kidőltem. Reggel aztán elindultam megkeresni az állatokat, és hát mit láttam a legelő alján: ott állt Füzi és mellette egy szép maszületett borjú. Már száraz volt, de még lógott a köldökéből a nedves cucc. Gyorsan odacaplattam (ugyanott ellett, ahol tavaly, lent a legalsó, legtávolabbi sarokban), és akkor megláttam, hogy bizony újra Miska lett. Nincs kedvem minden évben új nevet keresni, úgyhogy innen kezdve II. Miska, avagy Kismiska lesz. Tényleg kisebb, mint I. Miska volt, és ő most félig Jersey, mert ugye abban bíztunk, hogy leányka lesz és milyen jól fog tejelni ilyen génekkel. Sebaj, időközben a kéttehenes ideámat már úgyis feladtam és más terveket szövögetek, de azok még nem publikusak. Lényeg, hogy örülünk! 

Fantasztikus, hogy ilyen életrevaló ez a tehén, ilyen szépen simán ellik egyedül. Nem is hallottam ordítani sem. A szomszédtól megtudtam, hogy hajnali 3 körül történhetett a dolog, mert a kutyái akkor nagyon kiabáltak. Szép teliholdas éjszaka volt.

Ma koradélután megfejtem, mert nagyon fel volt telve a tőgye és az egyik tőgynegyedben van is keményedés, ezzel még lesz munka. Kézzel kezdtem, aztán rájöttem, hogy legjobb lesz rátenni a gépet. Szépen be tudtam vezetni a fejősbe, Miska is jött vele ügyesen. Végül 6 liter föcstejet raktam a hűtőbe, amit a holland családi tradíció szerint el fogunk fogyasztani apránként (fagyasztóba megy kisebb adagokban): nagyon lassú tűzön melegítjük addig, amíg szépen besűrűsödik. Aztán cukrot szórunk rá, bele pedig kétszersült darabkákat. Van, amikor vaníliát is teszek hozzá. Olyan, mint egy hígabb pudingféle. 

Volt egyszer egy fekete tyúk. Úgy érezte, hogy talán kéne kotlani, de valami nem volt teljesen frankó. Ja, hát persze, ahhoz tojás is kéne. Najó, elkezdett tojogatni. De volt egy barna tyúk is, akinek szintén beugrott, hogy kéne már kotlani és amikor körülnézett, látta, hogy a fekete tyúk milyen helyre kis fészket rakott magának. Gondolta jó lesz az neki is. A fekete tyúk furcsállotta a dolgot, de hát végülis miért is ne, elférnek ketten is, legalább nem unatkozik majd annyira. Így aztán ketten üldögéltek egymás mellett. Közben olyan szerencséjük volt, hogy senki nem vette őket észre, úgyhogy szépen sikerült is tojogatniuk folyamatosan, mialatt már ültek is a tojásokon. Néhány hét múlva aztán elkezdtek kikelni a pipik. Első nap keltek ketten, aztán másnap mégegy, harmadnap megint egy. Mivel az első kettő már nagyon éhes volt, a barna tyúk elindult velük a nagyvilágba. A fekete tyúk pedig otthon maradt és melengette a többi tojást. Azok is aztán keltek sorban. Aki éjszaka kikelt, az reggel elindult a barna tyúkkal, miközben a fekete tyúk maradt a fészket őrizni. Aztán valahogy pár frissen kelt pipi a fészekben maradt a fekete tyúkkal, ő pedig másnap elindult velük. Két tojás maradt még a fészekben. Szerencsére volt ezeknek a tyúkoknak egy gazdasszonyuk is, aki azért szemmel tartotta az eseményeket, még ha késve is kapcsolódott be a történetbe (mert hát ugye aki olyan úri huncutságokra adja fejét, mint a nyaralás, az bizony gyakran így jár). A két hátrahagyott tojást gyorsan bedugta egy harmadik tyúk alá, aki szintén éppen kotlott és egy béranyasági viszony keretében a két pipi másnapra ki is kelt. Akkor este visszakerültek a fekete tyúk fészkébe, és reggel már együtt mentek a többiekkel. A barna és a fekete tyúk is közösen végül 11 pipit költött ki. Azóta is együtt járnak vissza a fészekbe aludni. 

 Barna tyúk és csapata

Fekete tyúk és csapata első része

 Béranya munka közben

Béranya kész

Szarvasmarhatartó vidéken jártunk, ami nagy boldogság volt nekem, kicsit pótolhattam Füzi hiányát. :) Olyan kis helyre, mokány tehénkék járkálnak itt is, látszik rajtuk, hogy hegyi fajták, vastaglábúak és általában nem nagyon magasak. Volt, ahol Füzinél alacsonyabbakat is láttam. A többség nála valamivel nagyobb volt, és úgy néztem igen szép tőgyállományokat tudnak produkálni. Mindenféle színük van, barna-fehér foltos, pöttyös, fekete-fehér foltos, egyszínű fekete is volt, jópofák. 

Tehén az úton, még nincs túl a dolgon

A szabadtartás az ilyen vidékeken új értelmet nyer. Mindig úgy éreztem, hogy a mi állatainknak sincs okuk panaszra, de mennyire más úgy, hogy egész hegyoldalakon, völgyekben legelészhetnek kedvükre. (Na meg persze az út szélén vagy éppen közepén járkálnak. :) Igaz, hogy a norvég teheneknek cserébe sokkal hosszabb a téli időszak, amikor beszorulnak az istállóba.

Szabadtartás úgy igazán

A kerítés kizárja őket, nem be

A domboldal közepét kell nézni

Itt-ott feltűnt egy nyalósó a pusztaságban

Van azért elkerített, szakaszos legeltetés is, de ott is mindig szép nagy füvet láttunk. A tejelő állatok valszeg kapnak valami szemes vagy egyéb turbót fejés közben, és több helyen állt a legelőn is köretető, benne szenázs.

A szénát mostanában kaszálják éppen, sok helyen láttunk már lekaszált, még nem bálázott mezőket, vagy éppen frissen kaszált, totál lepucoltakat. Sikerült meglátnunk azt is, ahogy ezek a fehér fóliába csomagolt szenázsbálák készülnek. Egyetlen gép csinálta a bálázást és a csomagolást kompletten, a végén már a kész csomag pottyan. A bálákat aztán egyelőre kint hagyták a legelőn, tele velük a környék. 

Csomagolt széna

(Kíváncsi vagyok mifelénk mikor fog elterjedni ez a módszer. Ha már gépesített rendszereket választ az ember, akkor lehet, hogy sokkal inkább megérné csomagolni a cuccot: nem eszi meg az UV az egészet, mire az ember be tudja bálázni, nincs kitéve az eső veszélyének a száradó széna, és a végeredmény egy lédúsabb és táplálóbb takarmány, amiben több a karotin. Cserébe viszont ott van egy rakás műanyaghulladék. Valami mindig van.)

A hegyvidékeken kétszintes istállókat használnak, ami baromira praktikus. Az épület ráfekszik a dombra, az alsó részénél lehet bemenni az épület alsó szintjére, a hátsó oldalon pedig a felső szintre. Alul laknak az állatok, fölül lehet tárolni a takarmányt. A szemes takarmányt egy csövön keresztül lehet lejuttatni az állatok elé. A felső szintre olyan erős feljáró vezet, amin a gépek is be tudnak menni. Nagyon tetszik ez a rendszer nekem.

 És mit csinálnak a tejjel? Jellemzően leadják a Tine üzemekbe, ami az ország egyetlennek tűnő tejfeldolgozója, legalábbis én boltban még nem láttam másik márkájú ipari tejet és tejterméket. Ami annyiban jó, hogy a boltokban norvég tej van. Annyiban meg fura, hogy itt ez a sok tehén a házaknál, de mégis mindenki a boltban veszi az iparizált tejet meg a többit. Talán a gazdák maguk azért isznak belőle otthon, de hogy eladniuk nem szabad kézen-közön, abban biztos vagyok. Volt egy hely, ahol pasztőrözetlen, hagyományos sajtokat árultak többek között, de ez a ritka kivétel volt.

Végezetül a kedvenc újdonsült tehénbarátaim. Ezek is elég kicsik voltak. Az egyiknek a szarva tetején valami réznek tűnő anyagból volt gömbölyű kupakféle, amilyet még sosem láttam, de nagyon tetszik. 

Szarvtompító

Ui: A birkákról nem lesz külön beszámoló, de ők meg aztán főleg totál szabadságban nevelkednek ezeken a vidékeken. Tél végén kicsapják őket és tél elején szedik össze. Kisebb-nagyobb csapatokban legelésznek, soknak van kolompja. Jószerivel mindenhol ottvannak, a magasabb hegyeken is. Nagyon sok kétbárányos anyát láttam, jó fajták lehetnek, ezek is erősek, vastaglábúak.

Behehe.

Ez a tanulmányút persze valójában nyaralás, de most már jószerivel mindenhol csak parasztszemmel tudok körülnézni. Szerencsére gazdálkodó vidékeken jártunk, úgyhogy volt mit nézni. Lom nevű faluban és környékén tanyáztunk, ahonnan háromfelé lehet a magas hegyekbe jutni. Persze a Sognefjordtól indultunk, szokás szerint, úgy mentünk körbe.

Ottadalen annak a völgynek a neve, ahol Lom fekszik, innen jártunk kirándulni a hegyek közé (1000 méternél kezdődnek, 2469 m a legmagasabb hegycsúcs). Ottadalen Norvégia legszárazabb vidéke, ami évi 250-300 mm csapadékot jelent. A hegyek miatt alakult ki ez a száraz mikroklíma és elég nehéz is elképzelni, mert eddig inkább az esős oldalát ismertük az országnak. Meg is lepődtem erősen, amikor megláttam, hogy szitáló esőben locsolnak. Aztán kiderült, hogy a szitáló eső az úgymond véletlen volt.

Ottadalen

Lomban van egy kis skanzen és egy falumúzeum, ahol megtudtuk, hogy mit is locsolnak többek között: árpát. Na ezen aztán főleg meglepődtünk. Állítólag itt valami nagyon finom fajta árpát termesztenek, ami rövid tenyészidejű, nincs is más választása. Most, július végén, még zöld. Gondolom augusztus vége felé lesz majd aratás. (Északi szélesség 61 fokról beszélünk, a baranyai 46 fokhoz képest.)

Árpaföld július végén 

Ahhoz viszont nincs elég eső, hogy magától kinevelődjön az árpa, úgyhogy az emberek néhányszáz évvel ezelőtt elkezdtek elképesztő irrigációs rendszereket kialakítani, hogy a hegyről lehozzák a vizet a szántókra. Erdeifenyő egész törzsét teljes hosszban kivájták és abból csináltak vályúkat, ezeket összeillesztve kilóméteres nagyságrendben alakítottak ki csatornákat, amik levezették a vizet a szántóig. A szántón aztán ásott árkokkal operáltak: halszálkás rendszerben voltak kiásva, mindig egy-egy ágba engedték be a vizet, onnan aztán kézi erővel, egy speckó hosszú keskeny lapátfélével locsolták ki a földre. Vegetációs időszakban szárazság idején egész nap ezt csinálta a gazda. Ahol nem volt elég víz mindenkinek, ott próbálták beosztani egymás között, de voltak belőle viták jócskán. Felmerül, hogy mi a töknek kell árpát termeszteni ott, ahol nem is lehet...az emberi lélek rejtelmei. 

Fenyőtörzsből faragott öntözőcsatorna a falumúzeum épülete körül

Aztán eljött a gépesítések kora és most mindegyik tanyán van egy erre rendszeresített anakonda locsolótömlő, ami egy rohadt nagy gurítható dobra van feltekerve, oda viszik, ahova kell. Persze traktor is van minden tanyán, általában szép modern gépeket látni. Így már könnyebb, úgyhogy most már a legelőket is tudják locsolni, és úgy látom szokták is. Így már könnyű, hogy magától jön a víz a hegyről, az áram sem kerül semmibe a szivattyúzáshoz.

Ipari anakonda

Lomban van egy pékség, ahol helyben sütött kenyereket árulnak, ott van árpalisztes kenyér. Megkóstoltuk, finom. Tán otthon is ki kéne próbálni.

Alapvetően azért nem nyírunk füvet, mert nem füvet tartunk a birtokon, hanem rétet, amit pedig ugye nem is szokás nyírni. (Főleg mivel a tyúkokat is az táplálja.) A rét azért jobb, mint a fű, mert mindenféle értékes, szép, hasznos, szeretnivaló növény nő benne, aminek mi is tudunk örülni, nemcsak a tyúkok. Ehhez persze tudni kell, hogy mi nő közte. Most már egész jól tudom, bár 5 év múlva biztos fényévekkel előrébb leszek, rajta vagyok az ügyön.

Most így néz ki a nagykaputól nézve a rét. 

És többek között ilyesmiket találni benne: ezerjófű, cickafark, apróbojtorján, orbáncfű, citromfű, lándzsás útifű, csalán, kankalin, szászszorszép, ibolya, lómenta, katáng, ami most eszembe jut. Ezeket eszegetjük, teának szárítom, mert bolti teát szerencsére már évek óta nem iszom. A padláson egy kiszuperált járókából csináltam egy nagyon hatékony aszalórendszert. A mostani időben 2 nap alatt minden leveles dolog ropogósra szárad. Ezen a képen jobb oldalon orbáncfű és ezerjófű szárad, bal oldalon málnalevél, zsálya és citromfű föntről lefelé. De lehetne diólevél, hárs vagy szederlevél, ha máskor fényképezek.

Naió, nem is mondtam igazat az alcímben. Amikor mindent megszedtem, amit kell, akkor mégis szoktunk rétet nyírni fönt a ház előtti részeken, jellemzően július végén. Ilyenkor mindig megállapítjuk, hogy azért urbánusan szocializálódtunk és tényleg milyen kis helyes az a néhány centis fű hatás. Aztán jövőre megint hagyjuk megnőni.

Miskát, aki 2014. június 30-án született Füzi első borjaként, valamikor februárban vágtuk le. A bőrét szerettem volna megőrizni (már ki is volt jelölve a helye a nappaliban), úgyhogy vágás után szépen besóztuk és elvittem Sellyére, ahol van egy volt bőrgyáros srác, ő szokta kikészíteni a szőrméinket (eddig csak birka volt). Végül csak mostanában lett készen vele, és 1-2 hete hoztam haza a Miskabundát. Mit mondhatnék: gyönyörű. Najó, még mindig telefont használok fényképezőgép helyett, bocsánat. De élőben tényleg szép.

Persze a gyönyörű bocifej hiányzik róla. Emlékeztetőnek itt ez a kép.

Szeretem ezeket az állatszőrméket. Nekem ez egy jó emlékezés, örülök, hogy velünk maradnak ilyen formában. 

Folytatom a sort. A tyúkjaink a rendszer oszlopos tagjai. Első tyúkunkat Lizinek hívták, és anyutól kaptuk 5 éve. Lizi aztán sajnos róka áldozata lett, akkor még nem volt kerítés és kutya sem. (Azóta lekopogom, hogy elég jó nyugi van birtokon belül, bár épp a minap tűnt el az egyik kotlós a fészkéről és 3 liba is elhalálozott egy éjjel, úgyhogy van azért átmenő forgalom, de reméljük ennyiben marad a dolog.) Aztán jöttek mindenféle egyedek. Volt, hogy vettem letojt ipari tyúkot és volt, hogy egy ilyen tyúk megkotlott (3 éve). Egyszer hoztam egy adag fogolyszínű őshonos naposcsibét Egerágról, mert nekem az tetszik nagyon. Sajna nem sikerült nekik tisztán tartaniuk az állományt és voltak benne fehér pikkelyes változatok. Aztán volt egy ideig kopasznyakú kakasunk, de az nem tetszett. Keltetéskor hoztunk a szomszédból is tojásokat, szürke és búbos félék voltak köztük. Kaptam egyszer néhány bábolnai kettőshasznosításút, na azokat is szeretem, mert jó súlyuk van és jól tojnak. Bekerült néhány itáliai tyúkocska tavaly, ők filigránabb alkatúak. Az évek során aztán összevissza keveredtek ezek és kialakult egy szép tiritarka társaság, igazi parasztmix.

Szerintem jó dolog nálunk tyúknak lenni. Nincs baromfiudvar, vagyis kéthektáros a baromfiudvar, ha úgy nézzük. Mínusz a veteményes, mert oda csak szezonálisan szabad bejárniuk. Amúgy oda mennek, ahova kedvük tartja. Mindig vannak páran, akik elmerészkednek egészen a nagykapuig, vagy akár kimennek az utcára, aztán van egy nagyobb csoport, akik a hátsó legelőn szeretnek lenni, és vannak, akik a ház előtti ligetes részre hagyatkoznak, mert onnan lehet a leggyorsabban odaszaladni, amikor megjelenek (vagy a gyerekek) valami tállal a kezemben. 

Igyekszünk a lehető legkevesebb takarmányt behozni rendszeren kívülről. A tyúkok tavasztól nyár végéig nem kapnak mást, csak amit a birtok megtermel. Legelnek, megeszik a fű- és gazmagokat, kapirgálnak, keresgélnek. Elkapnak mindenféle rovart, gilisztát. Ha van potyogó gyümölcs, gyorsan befalják. A legelőn a tehénpottyantásokat akkurátusan szétkapirgálják. A fehérjebevitelt tejtermékek formájában segítem: aludttej, savó, félresikerült sajt, vagy néhanapján akár friss tej, ha épp nincs más. Őszre aztán kimerül a legelő (de ha ilyen marad az idő, akkor már augusztusra ki fog égni minden), és kell a szemes takarmány. Egyelőre nem termesztünk gabonát, marad a vásárlás. Talán idén végre sikerül vegyszermentes forrásból szereznem.

Tyúkocskáink gyönyörűen és gyönyörűeket tojnak. Nem tudok számokat mondani, mert az sem tudom hány tyúk van éppen, de tippre azt mondom, hogy most napi 10-12 tojás akad. Az biztos, hogy tojást soha nem kell vennünk, pedig elég jól fogyasztjuk, és igén szép számban szoktam belőle (el)adni barátoknak, úgyhogy mi kell még. (Egyik évben vezettem a tojáseladásokat és sokszor annyi pénz folyt be, mint amennyit takarmányra költöttem.) A szabad tyúktartás egyik szép kihívása, hogy folyton nyitott szemmel kell járni a birtokon, mert mindig készülnek új fészkek. Van néhány bevett hely, és amikor feltűnik, hogy kevés ezekben a tojás, akkor neki kell állni keresni, amit a gyerekek fantasztikusan csinálnak. Ilyenkor találunk hirtelen 20-30 tojást egy bokor alatt. Annyira autentikusak vagyunk, hogy szakajtóban tartjuk a tojást. :)

Az első években keltetőgépben szaporítottuk az állományt, tavaly volt az első év, hogy mindent a kotlósokra bíztunk. Azt hiszem végül 4 fészekalja kelt ki, télre lett negyvenvalahány tyúk, plusz néhány kakas. Tél előtt és alatt levágjuk a 1,5 éves kakasokat, tavaszra az új generáció marad. Tavasszal mindig van egy létszámesés, amikor a héja/karvaly/kitudjamégki neveli a fiókáit és az erdő felől a fák alatt lecsapva bizony el-elkap egy tyúkot. Aztán van néhány fiatal tyúkocska, aki nem tudja, hogy az erdő egy veszély hely és átbújik a kerítésen. Ezeket a róka szokta hazavinni a gyerekeinek. Aki szerencsés és nem túl kalandvágyó, az megmarad, amolyan kis természetes szelekcióban. Az első kotlósok április-május körül ülnek el. Idén későn kezdődött a szezon, sokáig volt hideg. Tavasszal végül csak 1 ült le, de most az utóbbi pár hétben hárman is kedvet kaptak. Sajnos ebből volt a fent említett eltűnés, úgyhogy most kettőről tudunk. Idén először nem raktam őket zárható helyre, hanem hagyom őket a bokorban, amit maguk választottak. Reméljük ez a kettő már biztonságos helyen van. 

Egyik este pont sikerült lekapnom, ahogy alszanak az anyjuk alatt. :)

És ne feledjük, hogy dolgoznak is a tyúkok, amikor szükség van rájuk. Jól csigátlanítják a kertet, és ki tudja még mi mindent szednek össze. Utána persze kell egy kis idő, mire elhiszik, hogy most már le van zárva a veteményes és nem jöhetnek be. Ilyenkor szoktam levágni a szárnyuk végét, hogy ne tudjanak berepülni. A szabadság ára. 

Ahhoz képest, hogy ennyi tyúkunk van, baromfihúst eszünk a legritkábban. Szerintem nem éri meg a húsáért tartani ilyen rendszerben. Vagyis amennyi marad, az nagyon klassz, de nem éri meg arra stresszelni, hogy minél több legyen. Kb. 30-40%-os veszteség van, mire felnőnek. Alapszabály, hogy jércét nem vágunk le, csakis kakast. Öreg tyúkot sem igen ettünk még, egyelőre mindenki lehet nyugdíjas. Egyik évben próbáltuk színes gyűrűkkel jelölni őket, aztán rájöttem, hogy tökmindegy. 3 vagy 4 éves a legidősebb. Idén kaptunk egy adag naposcsibét is ajándékba, és ha sikeresek lesznek a kotyik, akkor azért jut majd a fazékba is és megint vissza tudjuk állítani a létszámot a téli kezdésre. A célom az 50 körüli tojólétszám. 

Igen, igen, neki is kijár a dícséret. Ő Kajla, aki idén tapossa 7. életévét, nálunk pedig lassan 5 éve él. Ki hitte volna, amikor megkaptuk, hogy ennyire jó kecske lesz belőle. Akkoriban még azt hittem, hogy törpekecskét szeretnék, és képes voltam az ország másik feléből megvenni, mert azt mondták, hogy az. Aztán kiderült, hogy az apja volt törpe, az anyja meg parlagi, teljesen normál méretűre nőtt. Valamikor szeptemberben jöttek 2010-ben (összesen hárman, de már csak ő van meg), 2-3 dl tejeket sikerült fejnem belőle. Persze én sem voltam profi, ő pedig már apasztott. Aztán 2. évben már jobb volt, már volt, hogy 1,5 litert is fejtem (a kecskéket is csak napi egyszer fejem). Aztán egy szezont máshol lakott, utána hazajött és tavaly a laktációs időszak elején, leválasztás után volt 3 liter tej is, aztán beállt bő 2 liternél. És akkor jött az idei év. Egy gidát ellett, aki 6-hetesen került el itthonról. Kajla pedig napi 4 liter tejet adott, egy fejésre. Ez aztán 2-3 hét után beállt napi 3 literre. Azóta is megbízhatóan adja. Egészen hihetetlen látni, hogy mekkora lett a tőgye, még épp nem éri el a földet. 

Három literecske friss kecsketejecske.

Nevéhez híven az egyik füle kajla (kiszakadt belőle a címke, még mielőtt megkaptuk), az egyik szarva hiányzik (letörték neki egyszer), de kit érdekel, amikor ilyen jófej, nyugis személyisége van és ilyen jól tejel. Kis magányos farkas, igazából a legjobban egyedül érzi magát, társaságban kevésbé magabiztos, Füzivel jóban vannak, és ő a birkák "anyukája" is. 

Az igazi móka persze a sokat emlegetett Schröckenfux kaszákkal volt. A szomszédban van egy szép darab rét, azt megkaptuk kísérletezni, és sikerült gyönyörű, 100%-os kézi szénát készíteni belőle. Hárman dolgoztunk az ügyön.

Először le kellett kaszálni. Ez meglepően simán ment, nekem jó tanulás és gyakorlás volt a magam része.

Aztán ahogy száradt, meg kellett forgatni egyszer, ez is elég simán ment. Utána össze kellett hordani az egészet egy helyre. Én ezt a részét utáltam a legjobban, de szerencsére két kitartó férfiemberrel együtt ez is sikerült. Aztán jött a kazal rakása. Alulra kiszuperált fagerendákon 4 db raklap került, ezen pihen a cucc, hogy ne vegye fel a földről a nedvességet. A pakolóember jóbarátunk F volt (aki szeretne inkognítóban maradni), aki ért is hozzá, én pedig az adogató. Körkörösen kezdte el felrakni, spirálban, aztán a közepét is mindig feltöltötte. Így nőtt szépen lassan a kazal. 

Amikor volt már egy majdnem embernyi magassága, akkor elkezdtük megfésülni. Körbe-körbe a villával egyenesen lehuzogattuk, hogy szépen lefelé álljanak a külső szálak, hogy az esőt ledobja magáról. 

Aztán már akkora lett, hogy létrával kellett fölmenni rá. Én is kipróbáltam, kellemesen ingatag érzés. Amikor már volt egy jó magassága, akkor F elkezdte keskenyíteni és úgy rakta tovább. A végén még kellett hozzá kaszálni, és pár napot várni, hogy a tetejét be tudja fejezni. Az a lényeg, hogy a tetején annyira elkeskenyedjen, az oldalai pedig végig úgy meg legyenek fésülve, hogy ne tudjon beázni. Ha rendesen meg van csinálva, akkor nem kell rá fólia, mint ahogy nem is volt régen sem. Mi már modern parasztok vagyunk ugye, ha már itt a fólia, akkor tegyük rá, gondoltam én, úgyhogy kapott egy sapkát. Még csúcsosabbra is lehetett volna, de már nem volt több széna.  Szerintem mondjuk így is gyönyörű. 

A képen nem látszik, hogy téglalap alapú, szerintem így kisebbnek hat, mint amilyen élőben. Most pedig jön a nagy tesztelés. Először a körbálákat fogjuk etetni, mert azok vannak az állatokhoz közel, aztán majd a tél folyamán kerül sor erre a szénára. Nagyon kíváncsian várom, hogy hogy fogja bírni az időjárást. Amúgy gyönyörű vegyes réti fű, teljesen esőmentesen sikerült elrakni, kitűnő minőség. 

Elszaladtak a hetek. Ezek a nyári esték olyan hosszúra nyúlnak, hogy mire beérünk, már nincs sok energiám gondolkodni. Aztán meg más dolgokkal is kellett foglalkoznom a birtokon kívül. 

Június első fele a szénacsinálás jegyében telt. Egyrészt gépesített formában, lent a "lucernaföldön", ami inkább egy szép vegyes egyveleg lett: lucerna, fehérhere, perjék és egyéb füvek. Falubeli ismerős jött traktorral, lekaszálta, megsodorta kétszer.

Mivel teljesen kifogtuk és végig esőmentes meleg idő volt, talán egy hét múlva már bálázta is.

Azért nagyon megnyugtató érzés, amikor az ember tudja, hogy nem fog télen éhenhalni a jószág. 26 körbálát adott a 1,5 hektár. Jutott belőle másoknak is szépen. Reméljük a 2. kaszálás is ilyen sikeres lesz.

Füzinek adtunk mindjárt egy tesztadagot. Tetszett neki. :)