Van egy élénk emlékem gyerekkoromból: a Margaréta vaj, made by Baranyatej. (Guglival képet is találni, ha valakit érdekel.) Nem tudom, hogy tényleg olyan sárga volt-e, mint amire emlékszem, és ha igen, akkor mitől. De most mindenesetre megtudtam, hogy mitől sárga az igazi vaj: a fűtől. :)
A képen látható kenyér jobb oldalán egy néhány hete lefagyasztott vaj, amikor még szénán élt a tehén. A bal oldali pedig frissen készült a minap. Most már kinyitottuk a legelőt, úgyhogy friss zölddel tömi magát Füzike egész nap - ez egyébként a tej mennyiségén is mindjárt meglátszik. A friss fűben pedig ott a sok karotin, köztük a xantofill (sok más egyéb jó dolog mellett), ami ilyen szép sárgára festi a vajat, sőt még magán a tejen is látszik, hogy más árnyalata van.
Mi ebből a tanulság? Nagyon kell vigyázni, hogy a szénát minél jobban megóvjuk az UV-től, mert az lebontja a xantofillt is, meg a béta-karotint (meg biztos a sok egyéb jó dolgot is).
Füzi néne és a kis gida méretkülönbségük ellenére jó barátságba kerültek. A gida még a tőgyet is meg-megpróbálja cuppantani, de ez eddig még elutasító válaszra talált. Mindenesetre jókat lehet ugrálni Füzi hátán, és már öklelőset is lehet vele játszani, csak időben félre kell ugrani. :)
Szóval pont arról kezdtem el írni a minap, hogy milyen jó dolog is tehenet tartani, és mennyire szerelmes vagyok Füzibe. Aztán jött az ominózus szerda, amikor elakasztotta magát a szögesdrótban. Csúful felszakadt az egyik bimbója. A káromkodáson és sírdogáláson túl nem sokat tudtam tenni, jódoztam, aztán este még bekötöttem, hogy éjszaka ne koszolódjon.
Másnap reggel nem nézett ki rosszul a seb, mintha már kicsit hegedt is volna, de ahogy elkezdtem tisztogatni a tőgyet a fejéshez és lejött a tej, felrepedt. Úgyhogy három bimbót fejtem a géppel, a negyedik pedig szépen folydogált mellette. (A kattogás a pulzátor hangja, nem a tejé, de látom pont szinkronban vannak egy ideig.)
Ekkor őszintén nem tudtam elképzelni, hogy ez hogy a fenébe fog valaha behegedni, ha itt folyamatosan csöpög. Persze az jó volt, hogy legalább kifelé dolgozik a rendszer, úgyhogy öntisztító, és a tejben biztos van egy rakás áldásos anyag. Fejés végén megint jól bejódoztam, és napközben aztán még többször mentem ellenőrizni és jódozni. Délben még volt egy kis szivárgás, délutánra elállt. Este megint gézbe tekertem.
A nagy meglepetés aztán péntek reggel jött, vagyis 1,5 nappal a baleset után. A seb a reggeli fejéskor eléggé be volt hegedve ahhoz, hogy meg tudjam fejni! Nem hasadt szét a mosogatás közben, de azért aggódtam, úgyhogy igyekeztem gyorsan dolgozni. Hálát adtam a jósorsnak, hogy ezt most nem kézzel kell megfejnem, hanem géppel - az ugyanis pont beszippantja és ezért nincs rajta nyomás ott, ahol kézi fejésnél az ujjaim lennének. Végül meg is úsztam egyetlen kis rúgással, amikor a sebhez hozzáért a tömlő szája. Amikor már benne volt, akkor Füzi ugyanúgy állt, mint mindig, meg sem rezzent. Az volt az egészben a legfurcsább, hogy tele volt ez a tőgynegyed is, és nem fejtem kevesebbet tejet, mint máskor - pedig tegnap délben még töküresre volt szivárogva. Ezt annak tudtam be, hogy beindult a legelőn a fű és most napról napra több tejet kapok.
Fejés után megint jódoztam, és hagytam a dolgára menni. Estére kicsit felrepedt neki, lehet, hogy valami bokorban elakadt, kapott mégegy kötést a biztonság kedvéért.
Ma reggelre - vagyis 2,5 nappal a baleset után, már szemmel láthatólag behegedt a seb belseje, csak 1-2 mm mélynek tűnik a nyílás, de persze nem feszegettem. A fejés teljesen simán ment.
Mindebből csak egy következtetést tudok levonni: az evolúció nem hazudik. Aki hülye, az legyen erős. Ha nem így lenne, már egészen biztosan rég kihaltak volna a szarvasmarhák. És persze még mindig imádom és azért be fogom fejezni az ömlengős írást is.
Hogyan végződik egy tök jó nap tök szarul? Kell hozzá egy szögesdrót, egy szemtelen kecske és egy hülye tehén.
A kecske átbújt a drót alatt, a tehén pedig azt hitte, hogy majd ő lazán átlépi és utánamegy. Félúton aztán elakadt. Még jó, hogy a szomszéd otthon volt és rámtelefonált, különben ki tudja mikor veszem észre, miután ez lent van a birtok aljában. Az élet szép kihívása, amikor ott áll az ember lánya egy fennakadt tehénnel, se előre, se hátra. Nem mertem otthagyni sem, de nem volt nálam semmi eszköz. Hiába léptem a drótra, nem tudtam eléggé lenyomni. A telefonom szerencsére a zsebemben volt. Felhívtam a lányokat a házban, és bakfitty, azért mennyire jó, hogy azt mondom, hogy szaladjon le a csípőfogóval, és ő tudja, hogy mit kell hozni. Életiskola rulez. Úgyhogy jobb híján szétvágtam a drótot. Aztán megvizsgáltam a tehenet. A nagy számok alapján sikerült az egyik csöcsét úgy felrepesztenie, hogy folyik belőle a tej. Konkrétan ereszt a tehén. Elképzelésem nincs, hogy mi lesz ebből. Lemostam és belemártottam a seblezáró jódba. Kívánom magunknak a legjobbakat.
Az a legviccesebb az egészben, hogy éppen egy bejegyzést farigcsáltam arról, hogy mennyire jó dolog tehenet tartani, amikor a szomszéd hívott...No comment.
És mindjárt egy következtetést is levonhatunk: nem a szögesdrót a jövő újta a legelő szakaszosításához...
Mostanában mintha sokan érdeklődnének a családfájuk iránt.
Nemrég láttam az Anonymous c. filmet, amiben azon teoretizáltak, hogy ki lehetett a valódi Shakespeare. A történetben I. Erzsébet királynőnek több törvénytelen gyereket is tulajdonítottak. Aztán eszembe jut számos történelmi témájú könyv, ahol rendszeresen előfordul, hogy bizony a gyereknek nem is az az apja, vagy egyáltalán nem is a saját szülei nevelik fel, de ezt pár érintetten kívül senki nem tudja. Egyszer régen olvastam valami statisztikát, hogy minden 3. kapcsolatban (vagy házasságban?) léptek már félre - ki tudja, abból hány gyerek szokott születni.
Szóval a kérdés: mi értelme a családfa felkutatásának? Mit érünk azzal, ha meggyőzzük magunkat arról, hogy tudjuk, hogy honnan származunk, miközben a jó ég tudja, hogy valójában mi történt az akkor élt emberek életében és kapcsolataiban?
Idén először megcsapoltunk egy nyírfát, hogy megkóstoljuk a levét, miután több embertől is hallottam róla, hogy ezt lehet. A közönséges nyír (betula pendula) nem a klasszikus szirupadó fa, de ennek a leve is tartalmaz mindenféle jót, lásd wikipedia (ahonnan a képet is kölcsönöztem). Átlátszó, vízszerű folyadék, nagyon enyhén édeskés, azon kívül nem igazán van jellemző íze - szerintem. A tél végén lehet csapolni, mielőtt a levelek kihajtanak, csak pár héten keresztül.
Mivel a törzsből való csapoláshoz most nem volt eszközöm, egyszerűen levágtam egy 2-3 centis ág végét, és rákötöttem egy üveget. Egy éjszaka alatt már túlcsordult a 7 decis üveg. Állítólag lehet fermentálni, majd jövőre talán azt is kipróbáljuk. Most csak kuriózumként és egy kis télvégi immunerősítés gyanánt kortyoljuk.
Ha van valakinek idevágó tapasztalata, ne fosszon meg tőle.
Kora reggel ott állt már megszárítkozva, mire kiértünk. Délutánra hátul volt a legelőn, a kis életrevaló. Ám mivel bak, ezt a tulajdonságát nem fogja sokáig kamatoztatni...de addig is nagyon szeretjük!
Egy kiegészítés: a helyi termékek leginkább akkor érnek valamit, ha vegyszermentes termelésből származnak - szerintem. Hiába terem helyben, ha műtrágyával telenyomott, élettelen földben nőtt, aztán még jól meg is permetezték.
1. A takarmányozást illetően teljesen egyetértek. Füzi is kizárólag azt eszik, amit legel, meg télen szénát. Most a tél végén egyértelműen szüksége volt a széna mellé pótlásra, úgyhogy a lucfenyőt is buzgón fogyasztotta, illetve az alma- és egyéb gyümölcsfák ágvégeit, hajtásait. Nagyon várta már, hogy sarjadjon a fű, az elmúlt pár szép napon rá sem nézett a szénára, csak rágta a pár mm-es füveket.
2. Hiányzik neki a társaság, és amikor ilyen videókat látok, akkor különösen sajnálom szegényt, hogy egyedül van. Sokat mérlegeltem, hogy vegyünk-e mellé most egy másik tehénkét. De örök optimistaként abban bízom, hogy idén majd üszőt ellik, akit persze megtartanánk. Reméljük ezt a szűk fél évet már kibírja addig. És főleg reméljük, hogy tényleg üsző lesz...
