Volt valami vicc, hogy New Yorkban a Szabadság-szoborból a legjobb a kilátás, mert onnan nem látszik a Szabadság-szobor. Na, kb. ilyen a mi budink is, avagy modern nevén alomszék. Van is különbség a kettő között, hiszen a budi egy gödör volt a földben, ahova töményen ment a cucc, ennek minden kellemetlen következményével együtt - büdös, legyek, talajterhelés. És valalmi miatt a budik mindig sötétek és pókhálósak voltak gyerekkoromban. Bár ez utóbbi azokra az alomszékekre is igaz, amelyeket az elmúlt években láttam.

A nagy különbség a két rendszer között az, hogy az alomszékben az ember komposztot termel. A kipottyantott végeredményt mindig valamilyen szerves anyaggal takarjuk, így a szén és nitrogén arányát olyan kellemes értékre hozzuk, amelyen a komposztálódás folyamata hatékonyan tud lezajlani. A végeredményt pedig visszaforgatjuk a talajba, amely ettől élő és termékeny lesz. Van most már erről sok információ a világban és tavaly már az Everness fesztiválon is volt alomszék. Ki tudja, ha összejön, akkor idén már a Hosszúhetényi Talicskaolimpián is lesz. :D 

Szóval a panoráma, amit az alcímben ígértem. Sosem értettem teljesen, hogy miért kell egy alomszéknek sötétnek lennie, és mivel volt egy kupac régi üvegezett ajtónk, azokból készült a mi kis kuckónk, árnyékszék helyett fényszék lett belőle. Kívülről most éppen átmeneti szakaszban van, le kell majd kezelni, miután leszedtük a régi festéket. De ha bemegy és ráül az ember, akkor aztán panaszra nincs oka, főleg ha körülnéz. :)